Lilla: vagy a védőoltás, vagy újabb bacilus, vírus, mert megint taknyos vagyok. Egyelőre csak az orrom folyik, amitől viszont nehezen, rosszul, darabosan alszok éjjel, még Anyáék között is. Ja, mert azt elfelejtem közölni, hogy nem vagyok hajlandó egyedül elaludni az ágyamban, hiába fekszik közel, az ágyam mellett az öcsi. Ezért Anyával, este tízkor elalszom, aztán valamiképpen, gondolom Apa átcipel, reggel az ágyamban ébredek. Ha ez nem így történik, és hajnalban felriadok, visítok, és Anya értem jön, így nem jön be a tervük, és reggel ott kelek, ahol este elaludtam, azaz a nagyágyban....Erre senki nem büszke, Anya, mert nem tud megoldást találni, én pedig, mert állítólag dedós dolog félni a sötétben. De ha egyszer még három sem vagyok!!!!A hisztinaptáramban jelenleg 11 tündér és két boszi van, ami azt jelenti, hogy 7 tündérem van az 50-ből.....azaz sosem jutunk el a könyvesboltig. átverés az egész!!!
Ábel a medve sapkában (ami már szinte kicsi)
Lilla hónyalás közben
Ábel: Még mindig nem tudok sem felülni, sem járni. És ez annyira dühít, hogy Anya egyre többet veszekszik velem: Türelem, nevetve azt kiabálja, aztán meg jól összepuszilgat.Senki nem érti meg, mit szeretnék fekszem a földön, egy matracon, vagy félig ülök a pihenőszékemben és onnan osztom visítva, mit szeretnék, de legtöbbször csak bedugják a cumit a számba, vagy este, ha már tényleg nyafogok, ölbe vesznek, és engedik, hogy szétnézzek kicsit. Borzasztó, főleg hogy látom, amint a nővérem cikázik körülöttem, Fügéről nem is beszélve. A tápszeren kívül mást még nem nagyon kapok, az almáról már meséltem, a többivel még várnak. Jövő héten már négy hónapos vagyok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése