2010. július 19., hétfő

július 19.


Ahogy ígértem, jelentkezem, hiszen eltelt a három nap.
A hétvégét most is a szüleimmel töltöttem, különleges programunk nem volt, így a hőséget leginkább kisházunk hűvösében próbáltuk meg átvészelni. Mivel izzadás gátlót még nem javasolnak nekem, így Anyukám hintőporral próbálta enyhíteni a kánikula okozta szenvedésem, illetve azzal, hogy egyszál pelenkában "járatott". Természetesen a vasárnapi, étteremben elfogyasztott ebéd idejére rám adott egy nadrágot és egy pólót, valamint a délutáni látogatóimat sem ilyen illetlenül, félpucéran fogadtam, bár a trikóból néha kilátszott a cicim, mert egy kicsit még nagy rám.
Vasárnap este Fügét sétáltattuk, én Apukám mellkasán, a kenguruban utaztam míg Füge a vadnyulakat kergette a szőlősorok között. Sajnos még nem vagyok elég nagy ahhoz, hogy Apa mellkasának háttal, a látnivalókkal szemben üljek, így leginkább a karomnak szánt lyukon kukucskáltam keresztül.
Ma Anyukám megint összepakolt, és orvoshoz vitt, ezúttal az ortopédiára (állítólag merev a csípőm), ahol természetesen éppen ma nem volt rendelés, így mehetünk vissza holnap is. Remélem, nem kell majd órákon át hallgatnom a reumás öregasszonyok panaszait, mert ha én elmondanám, nekem mennyi gondom van.....
Az ortopédia előtt talán meglátogatjuk Emma barátnőmet, aki még nem bújt ugyan elő az Anyukája pocijából (talán a héten, vagy a jövő héten?), de már kommunikálunk egymással. Én legutóbb úgy üzentem neki, hogy míg az Anyukája ölében feküdtem pukkantottam párat, ezzel is jelezve, hogy nagyon várom az érkezését.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése