december 26.

Lilla: megérkeztünk, fárasztó volt az út,de Anya szerint én nagyon jól viselkedtem, nem vitt el a vámos, sem a rendőrség. A bőröndök miatt izgultam, mert egy futó szalag elvitte őket, de aztán meglettek azok is. Kicsit hosszú volt az út, de szerencsére volt saját touchscreen képernyőm, amin lehetett játszani, mesét nézni...és aludtam is majdnem két órát. Ági mamiéknál remekül érzem magam, annyi játékot hozott az angyal (pénztárgép, párkereső, kártya, szinező, baba, nyomda) hogy már térdig járunk benne. Holnap végre Jordan is megérkezik, két napot bandázunk majd együtt...

Ábel: én is rengeteg ajándékot kaptam, szerelőcucc, puzzle, mesekönyvek, ruhák, nincs semmiben hiány. Csillag is van több dobozzal, és bableves, meg sztapacska is, meg rántott hús, húsleves. Apa betegsége (gyomorbajos akármi) miatt sajna eddig nem jutottunk még el sehová, holnap remélhetőleg már kilépünk a házból...és lassan a dínós múzeumba is betérünk végre... Fogynia már nem kell sokat ahhoz, hogy szilveszterkor Drakulának nézzen ki....Persze, ilyen ez, lehetne mulatni, kimozdulni, nézni a hatalmas autókat, az óceánt, ehelyett Apa fekszik, és nem hajlandó felkelni. De legalább kiderült, hogy a biztosításunk működik, és a teljes vakációnkra szánt zsebpénzünket nem viszi el a brooklyni orvos....

Ábel is busy in the kitchen

Ajjaj, el ne égjen a muffin

 Pali papa és a négykezes duó

Ábel: yetleg sleeping

 Ági mama kuktasapkát is varrt nekem a konyhámhoz!

Segédkukta, már eszik is...

december 22.

Lilla: megint sok időt töltöttem Nagyiéknál, mert Borimacska következtében ott jobban érzem magam, mint itthon, ahol dögunalom az élet, és Anya sem olyan engedelmes, mint Nagyi, Papáról meg ne is beszéljek...

Tegnap este nálunk már megérkezett az Angyal. Mivel az idei karácsonyt Ági mamiékkal töltjük, ezért az itteni családom a kedvünkért összegyűlt, és együtt megünnepeltük a családunkat, a karácsonyt. Kaptam hercegnős puzzle-t, ami ugyan hét éveseknek való, mégsem tart 15 percnél tovább, hogy kirakjam. Józsiéktól kaptam egy kis erdélyi szalonnát, aminek nagyon örültem, hiszen már nem volt készleten. Ettünk, ittunk, táncoltunk, de főleg együtt voltunk egy kicsit. Kedden hajnalban elindulunk, már nagyon készülök, be van már pakolva majdnem minden, legközelebb onnan jelentkezem. Remélem Anya kibírja a tortúrát az utazással, és nem megy majd az idegeimre...nem könnyű eset, főleg ha nem alszik eleget....

Ábel: én is kaptam a villogó fa alól egy teherautót, meg 4-5 kisautót, és nagyon élveztem, hogy sokan vagyunk, valaki folyton foglalkozik velem. Kicsit túlpörgettem magam, és a rendes időn túl 2 órával, azaz majdnem fél tizenegykor aludtam el, ami miatt ma reggel óta folyamatosan káromkodom, veszekszem, elesek a saját lábamban, és azon túl, hogy nézegetem 10-12 percig a motoros könyvet, máshoz nincs is kedvem. És ez a felfordulás is idegesít, bőröndök, száradó ruhák mindenhol, persze én semmihez sem nyúlhatok.... Remélem Pali papáéknál barátságosabb a személyzet, mint itthon....

 Dédi és Füge

 Ez még a múlt heti tetoválásunk Anyával

 Autók

 Vera elkapott

 Bori bírja a szekatúrát

 Keresztapa Fügének mesél

 A család egyik harmada

A család másik harmada épp derül valamin

december 18.

Lilla: Anya azt mondja, már csak 5 és felet kell aludni, hogy elinduljunk Ági mamiékhoz. Várom már, hogy lássam őket és menjünk együtt megnézni a dínókat a helyi kis múzeumban...ahol Anyáéknak  négy évvel ezelőtt egy egész nap arra volt elég, hogy a múzeum egyik szárnyát végigloholják. No majd most! Az utazásra persze betegséggel készülök fel, péntek este belázasodtam, megy megint a gyógyszeres kezelés, éjjeli köhögés, alig evés. Remélem pár napon belül helyre jövök, és akkor már tényleg nem lesz más gondom, mint az, hogy Anyát szóval tartsam egész nap...hátha itthon marad az útlevelünk....

Karácsonyi parti még az oviban

 IQ fejlesztés másképp...

Ábel: a könyvek bűvöltében élek. Ez azzal indult, hogy rendre lerámolom a könyvespolcokat, amiből pedig van elég sok a házban. Egy napon pedig találtam egy könyvet, aminek a borítóján egy apró autót fedeztem fel. (Háy János: Mélygarázs- köze sincs az autókhoz a regénynek). Ez annyira felvillanyozott, hogy kerestem a többi kocsit is, majd leszedtem újabb 100 könyvet, és megint találtam egyet, amiben viszont rengeteg autó és motor képe szerepelt. Tehát: keresni kell, és meglesz, amit az embergyerek elképzelt. Azóta a nagy motoros könyvet lapozgatom összességében napi 1-2 órán át, és közben ordítom: moa=motor, aóu= autó

december 11.

Lilla: az ádventi naptárban volt már furulya, fésülhető póni, tubusból nyomható rágó, maci alakú csokoládé, fürdőgolyók, karácsonyi gömb, kártya, és már nem is emlékszem, még mik. Fügének és Apának, és Nagyiéknak is jutott egy- egy nap, így nem kapok 24 ajándékot, hanem csak 18-at. Szégyen.
Az óvodában közös karácsonyi készülődés volt ma, Anya is eljött, így én nyugodtan szaladgáltam, míg ő ragasztópisztollyal bekente mind a tíz ujját, hogy aztán a papír angyalka a kezéhez ragadjon pár hétre...jó muri volt.

Ábel: egyre több időt töltök Andival, a bébiszitterrel, mert Anya a laptopját vakarássza, vagy fehér papírok, könyvek fölött roskad. Persze ez jó, mert Andit imádom, sétálni megyünk gyalog, kirakózunk, és ő nem unja meg, nem rohan el megbeszélésre, nem csörög a telefonja percenként, hogy értelmetlen kérdésekre válaszoljon annál is értelmetlenebb személyeknek. Remélem Ági mamiékhoz nem akarja a könyveket, laptopot kicipelni magával....elvégre ott a Vasalóház, a Bryant Park, és hát korcsolyázunk majd a Rockefeller Center előtt. A védőoltás miatt bekövetkező betegségem lassan múlik, még egy héttel a szurik után is ömlik a taknyom, de persze napról napra jobban vagyok, csak hát nem átütő a különbség az egyes napok között....

 Lilla: itt még érdekelt, Anya tud-e ecsetet használni... mellesleg ráférne már egy fodrász...

A csoportszoba karácsonyi készülődés közben

december 4.

Lilla: nem engednek a macskához. Azt mondják, elment mulatni, vagy hogy pihen, vagy hogy magányra van szüksége, ne menjek. El hiszitek Ti ezt? Egy kismacskának, magányra? Remélem ezen a hétvégén már alhatok megint Nagyinál, mert itthon dögunalom az élet, bár Anya kitalál ezt- azt: most éppen ádventi naptárból kapok naponta ajándékot. Ma reggel éppen egy furulyát, amire Anya azt mondja: nagy meggondolatlanság volt. Nem is értem, milyen ötlettől vezérelve vette meg, hát nem gondolta, hogy teli tüdővel fújom majd egész nap?
Az óvodában is sűrűsödnek a programok, holnap Mikulás ünnepség, remélem nem megint a karbantartót öltöztetik be....pénteken pedig vonattal megyünk Lajosházára, ahol szintén a Mikulás meg a Krampuszok várnak majd bennünket.

Lilla ádventi zsákbamacskái

Ábel: nekem nem készült adventi naptár, azt mondják, kis majom vagyok még ehhez, úgysem értem. No, majd meglátjuk. A beszédembe napokkal ezelőtt bekerült az "aszta", ami = azta, ti. aztamacskarúgja meg, aztamacskabajúszát, aztarittyentetthőzönbőzönét! Készülünk a Mamiékhoz való utazásra, ennek örömére a rendes védőoltásokon kívül mi extra injekciókat is kapunk, elvégre mégiscsak tengerentúl....így tegnap mindjárt 3, azaz HÁROM tűt szúrtak belém, amit zokon is vettem, és éjjel be is lázasodtam. Így reggel 4:30 tól ébren vagyok, szórakoztatom Anyát, aki nem tartja viccesnek hogy 5 óra alvással kellene egyszerre dolgoznia, engem ellátnia, és persze eközben bájosan mosolyognia, ha én a földre vetem magam, mert gyalog mennék vásárolni....

A harmadik kötés a jobb karomon nem is látszik. Ilyen ez a Vietnám...

november 27.

Lilla: már napok óta igaz, csak Anya elfelejti leírni- NEM SZOPOM AZ UJJAM!!! Nagyjából egy hete, amikor Anya a felső fogsorát kitolva beszélgetett (inkább volt mekegés, mint beszéd) velem közel egy negyed órán át, s nem csak hogy azt ecsetelte, hogy nem lesz majd aki feleségül vegyen, de még úgy is nézett ki, mint egy beteg ürge, rájöttem, nem lesz ez így jó. Igaza van: az ujjszopás nem nekem való. Esténként nehezen megy ugyan, hogy ne nyaljam meg legalább, de az Angie pléd cirógatása kompenzál, így a hasamon kulcsra font kezekkel alszom el. A saját ágyamban! Igazi nagylány lettem. Mondjuk a hisztik még megvannak, de hát egyszerre ennyi mindent, Anya sem kívánhat!

Ábel: 79 cm, és 9.3 kg vagyok, folyamatosan szövegelek, megsértődöm. Ha Anya nem engedi, hogy az ölében ülve a laptopját nyomogassam, levetem magam az öléből, és ordítva jelentőség teljesen a gyerekszobába megyek, hogy ott még hangosabban üvöltsem az ajtóba, hogy VÁÁÁÁ. Az orvosi táska lett a legnagyobb kedvencem, és persze továbbra is izgatnak a kerekek, kulcsok. A kályharácsra megtanultam felmászni, így most már nem csak attól kell tartani, hogy megégetem magam, hanem attól is, hogy fejjel esem bele a kályhába 1 méter magasból. Alkalmazkodik az ember, ez az evolúció, nem?

 Lilla mára rendszeresítette az esti sorversenyt, itt: medvejárás

Sorverseny: ló, lovas, és a biztonsági személyzet

dr. Bori, a Nagyi által talált macska, aki miatt szívesen eladnám a családom...

november 23.

Lilla: Lassan előkerülök megint, három napig (egymást követő három este) Nagyiéknál aludtam, mert a macska, amit Nagyi befogadott, már simogatható állapotban van, ezért nekem, mint felelős gazdának estéken át kell ülnöm, ölemben a macskával, s simogatni őt. Ha meg már ott vagyok, ott is alszom, hogy reggel én etethessem meg Borit. Ma reggel is közöltem, Nagyiéknál alszom, de Anya már nem nevetett, hanem rám parancsolt: nem, itthon alszol. Biztos fél, hogy a családi pótlékot megvonják, és esetleg Nagyiékhoz utalják...
"Harapd meg a combját Ábelnek, mert nem igaz már, hogy nem alszik!"  Nevelném én is Ábelt, de sokszor nem hagyják, pedig hát tudom én, mi kellene neki. Szigor, és buta, puha játékok, abból is csak egyetlen egy, mert a többi az enyém! Persze van, hogy megszánom, és dobok neki is egy kitört hegyű ceruzát, vagy egy ócska papírgalacsint, és ez a kismajom, még ennek is tud örülni.

Ábel: másfél órás koncertre vittek, amit a legnagyobb meglepődésükre remekül viseltem, nem kellett velem egyszer sem kimenekülni. Ültem, álltam, tapsoltam, táncoltam Miki manóra, meg Paffra, csak azt nem értettem, Anya miért nyomta az arcomba a fényképezőt állandóan, és miért engem, (meg Lillát) lesett egész idő alatt, ahelyett, hogy a szakállas fickókat bámulta volna...Jelentős dolog nem történt, kivéve hogy levágták a hajam.

 Fiókba mászás 1. 

 2. 

 3.

 Dr. Visztenvelt Ábel endokrinológus rendel

"Hány lába van a csigának számold meg fiam!"

november 19.

Lilla: Tíz napja nem írt, pedig vannak történések. Lusta, szófogadatlan, egyáltalán nem törődik a kéréseimmel. No de hagyjuk is. A hétvégén sok látogatónk volt: szombat este Tímár és Nagyábel jött el hozzánk, vasárnap délelőtt pedig Emmával is találkoztam végre! Utoljára a Balatonnál bandáztunk együtt, az pedig ugye nem most volt. Együtt játszóházaztunk, Nagyiéknál megebédeltünk, aztán pedig békességben kellett volna aludnunk ebéd után. Még mit nem? Félévente engedik, hogy találkozzunk, és elvárják, hogy az együtt töltött idő felében tudattalan állapotban feküdjünk némán egymás mellett... jó vicc.

Ábel: Járás, séta, beszéd. Bármivel le tudom foglalni magam, és Anya szerencsére elég kreatív, hogy bármiből játékot készítsen nekem. Így például ma délelőtt a 3 évvel ezelőtti, mára már aktualitását veszített névjegykártyáival játszhattam, most pedig éppen a már nem használatos bankkártyák, könyvesbolti, tagsági kártyákkal múlatom az időt, miután már kipakoltam Apa edzőcipőjét a fiókból. Rend a lelke mindennek, ezért folyamatosan rámolok, ha egy szekrény kinyílik, azonnal rástartolok, és szórom, húzom a holmikat ameddig tart. Anya rájött, hogy jobb, ha enged kidobálni mindent, mert azzal 20-22 percig lefoglalom magam, és visszapakolnia csak 5-6 perc, így nyerhet magának 15 percet, amit akár jelentések megírására, konferenciák szerezésére, képzési programok megírására, szakdolgozatok bírálatára, vagy akár a doktori iskolában való feladatok teljesítésére is szánhat. 

A szókincsem egyre gyarapszik: "va"= bármilyen szőrös állat, "tik-tak"= óra. Tegnap, amikor Nagyi megetette a befogadott macskát, néztem a folyamatot, majd közöltem életem első mondatát, amit ugyan csak Anya értett, de mégiscsak mondat volt: "Va mam."= A Macska eszik.

 "Tímár, nem érted, hogy ezt a macifejet nem oda kell tenni?"

 Csabi, Ancsa (Emma szülei) és Ábel

 Nagyábel és Kisábel

Ben Hur...3.5 éves csajok módjára

Bugyiban, mert "szellőzünk" a játszóház után

Itthoni unalmas este....sport, futás félmeztelenül

november 9.

Lilla: Nem tudom, mit akar majd bejelenteni: bentlakásba ad minket, vagy eladta az Endzsi plédem, vagy esetleg nem kapunk többet túrórudit....mert gyanús nekem ez a sok remek program. Csütörtökön elvittek minket Timivel a Mátrai játszóházba, ahol aztán olyan remek volt minden: trambulin, óriási ugráló, mászóka, csúszda, labdák, bicajok, el sem hiszem. Aztán ma meg moziban voltunk, kettesben, a lányok. Megnéztük a csík nélküli zebra kalandjait, és bár kicsit féltem a jaguártól, azért igazi élmény volt életem első mozija! Hogy még igazibb legyen az élmény, hamburgert is akart venni nekem a mozi után, de amikor visszakérdeztem, hogy mi az a hamburé, annyira nevetni kezdett, hogy elfelejtett leparkolni, összepuszilgatott, és otthon elém rakta a jól ismert zöldségköretet csirkemell kíséretében. Milyen finom volt! Szóval várom, hogy vezekeljen...

Ábel: Tegnap Márton napi felfordulás volt Lilla ovijában. Ebből én annyit érzékeltem, hogy ezer gyerek, és kétszer ennyi felnőtt járkált össze- vissza az ovi körül, lámpásokkal világítottak, volt egy liba egy ketrecben, meg volt libazsíros kenyér hagymával, ami nagyon finom volt. A sok értelmes felnőtt miatt Anya kiborult, mert a babakocsimat nem hogy tiszteletben tartották volna esetleg, de majd fellöktek bennünket, pedig még csak nem is ingyen volt a zsíros kenyér! Kicsit kezd már antiszoci lenni a nő.Engem moziba nem vittek, helyette azonban sétáltam, babakocsi nélkül, gyalog! Apa nem élvezte annyira, de hát ez ügye senkit sem érdekel...

 Lilivel az óriás csúszdán

Ábel és Liza 

Itt aztán...merre van az előre?

Anya azt hitte, elkaphat

november 6.

Lila: Nem nagy dicsőség, de Anyáéknak remek hír: egyedül alszom el az ágyamban, a gyerekszobában. Ehhez az kellett, hogy Anya végigokádjon egy éjszakát, meg lázasan höncsörögjön, és kisajátítsa a nagyágyat, meg persze hogy bevegyem, fertőző a betegsége, ezért nem alhatok vele.Így hétfő este, és kedd este is egyedül merültem álomba, miután a nappaliban megnéztem a mindennapi Elmót, meg a szélesszájú orrszarvúak megmentését Tanzániában. Anya aggódik, hogy ez nem marad így, én még nem döntöttem....

Lilla a zöldségboltban: Anya: "kérnék 3 banánt, és két diót.Mennyit fizetek?"

Lilla: Huszonnégy ezer lesz."

Ábel: a járás nagy móka, egy hét leforgása alatt szinte alig másztam, egyre több mindent gyalog közelítek meg, és lassan az egész ház (ami nem nagy ugyan) szélességében, vagy hosszúságában, vagy akármi, képes vagyok két lábon, emelt fővel végigmenni. Minden napra jut ugyan egy- egy fejrekopp, vagy borulás, székremászásból hátraszaltó, Anya nem is érti hogyan úszta meg mindezt Lillával két évvel ezelőtt. Jelenleg mi jól vagyunk, várjuk az újabb vírusokat...

Visztigyerekek a kádban

november 1.

Lilla:tegnap este tököt faragtunk Szonjával. Vicces este lehetett volna, ha én nem nyafogok, hogy fáradt vagyok, ha Szonja nem hisztizik, és nem töri össze magát a szaladgálásban az 56- os emlékműnél, és ha Ábel nem gyalog akarja bejárni a hektárnyi parkot. Anya kicsit kikészült így tőlünk, és ezért este hatra már otthon is voltunk, ami nem volt baj, mert így Nagyiéknál folytatódott a buli bújócska, fogó, és a többi.

Ábel: a járás annyira kezd megtetszeni nekem, hogy üvöltve reklamálok, ha Anya sétálós kedvemben akar babakocsiba erőltetni. Tegnap is mentem volna az avarban, végig a lépcsőkön, fel a meggyújtott töklámpásokhoz, át a parkba kihelyezett hangfalak vezetékein, de ez a nő nem engedett, állandóan a kezem akarja fogni, pedig eddig egész stabilan tudott járni, nem tudom, honnan nála ez a hirtelen altzeimer...hogy csak rám támaszkodva mer elindulni. Hát ilyesmi gondjaink vannak.
Ja, és bővül a szókincsem, amma=alma, tette= tessék, lampa= lámpa
Fotónk sajnos nincs, majd ha a hivatalos tökfaragós rendezvény fotók meglesznek, és találunk magunkból...

október 28.

Lilla: most veszem észre, hogy a blog kezd olyan lenni, mint az a kis kopott orvosi karton, amilyen például Anyának van a körzeti orvosnál, s amiben benne van a 4 éves korából való feljegyzés is, hogy milyen nyálka folyt az orrából, és milyen stílusban köhögött 1912- ben. Nos, nem ez a cél, de megint be kell számolnom egy, azaz két darab hányásról, ami miatt ma nem mentem oviba, de Anya szerint holnap már megyek. Biztos a szombaton, a határban elfogyasztott kökény, vagy csipke a hunyó, amit Robival, Gizussal együtt fogyasztottunk, merthogy szombat délután meglátogattak bennünket Csínóstól, Cinkástól. Nagy mulatság volt a három kutyával (harmadik Füge) a szőlőkben. Estére rendeltünk pizzát, és jól éreztük magunkat együtt.

emberek: Gizus, Robi

kutyák: Csínó (Füge Apukája), Füge, Cinka

 Robi nem bírja, ha a kutyahívó sípot teli tüdővel fújom

Gizus és Ábel

Ábel: A hétvégi kutyasétáltatáshoz én babakocsiból asszisztáltam, viszont a tegnapi temetői kirándulásban már igen aktívan részt vettem. Mivel tegnap szép idő volt, elmentünk Nagyiékkal Borsodivánkára, ahol Papa lakott gyerekként, és vittünk virágot, gyertyát az ottani rokonokra. Mivel én már TUDOK JÁRNI, ezért nem engedtem, hogy ölben vigyenek, esetleg babakocsiban  toljanak. Ha nem járhattam, olyan ordításba fogam, hogy Anya a halottak lelki üdvéért aggódott, így aztán lerakott, és görnyedt háttal hol a Nagyival, hol Kepuval együtt sétáltatott. Így rögtön két óra alatt végeztünk is a kitűzött céllal: négy szál virág, és négy mécses kihelyezésével. De micsoda móka az avarban járni!!!

okt. 23.

Ábel: megint én. Ezúttal az első komoly fejre esésemmel jelentkezem. Csak hogy ez is dokumentálva legyen, ne csak a remek pillanatok, amikor az első lépéseit teszi meg az embergyerek...

még mindig október 22.

Ábel: Járok. Tessék. Ezt akartátok? Most aztán nem lesz megállás!

október 22.

Lilla: semmi különös nem történt, járok oviba, bár egy kis antibiotikummal megtámogatva, mert annak ellenére, hogy Anya hitt a gyógyulásomban, még a hétvégén köhögtem, így maradt megint a príma Sumamed. Már most túl vagyunk a karácsonyi fotózáson, majd ha készen lesznek a fotók megosztom veletek is. Beszámolnék a testi fejlődésemről, mert Anya szerint túl gyorsan növök: 106 cm vagyok, és 19 kg, ami azért ijesztő, mert nemrég még 4 kg voltam, persze csak Anya szerint. Hiába mondom neki, hogy ez azért van, mert eszek, nem hiszi el....

Ábel: nekem még csak az orrom folyik, de biztosan nem úszom meg én sem a vírusokat, amiket Lilla rendre szállít nekünk az oviból...Azóta sem tettem újabb önálló lépéseket, ellenben festeni tanulok, illetve a festészet kulináris oldalát is tesztelem, mert meg is kóstolom a festékeket. Ezen kívül, ha azt gondolnátok, hogy egy egyéves nem tudja, mi az USB port, akkor jelzem, tévedtek. Bármilyen usb eszközt találok, azonnal megyek vele a multimédiás lejátszóhoz, és bedugom, hátha elindul valami zene, vagy mese. A fényképező átvivő kábelre nem reagál....ha a végén nincs semmi...Fene vinné el.

 Visztenvelt Dali kackiás bajszival

 Lilla az amőbán lovagol

 Lilivel olvasunk

 Ábel az amőbán

október 15.

Lilla: végre megint van óvoda, de persze Jávor Tomi nem jár, mert most ő beteg, ami azt jelenti, hogy lassan három hete nem láttam szívem kicsi lovagját. Minden reggel az öltözőben szemmel pásztázom a kabátokat, csizmákat, sorolom kik vannak jelen, és szomorúan veszem tudomásul, hogy Tomi nincs. Remélem hamarosan meggyógyul, mert a Dáviddal való fogócska, meg a Ferike állandó zaklatása, fojtogatása (mármint hogy ő zaklat engem) nem olyan szórakoztató. A héten egészség hét van az oviban, Anya cinikusan tette fel a kérdést, hogy akkor ezen a héten ugyan hazakerül-e egy kis bárányhimlő, vagy kanyaró, esetleg némi kötőhártya gyulladás?

Ábel: Szombaton állatsimogatóban voltunk, és ezt én annyira élveztem, hogy minden egyes szurikátának, galambnak és törpepapagájnak meg ormányos medvének hangosan sikoltottam, kacagtam. Az oroszlánt persze már nem vettem észre, ahogy a lovat is alig. Persze, kifinomultabb az én megfigyelő rendszerem annál, hogy holmi nagyvadakat monitorozzak. Amikor Anya nem engedett el az állatsimogató parkjában a kavicson, miután megkóstoltam egy egészen picike kövecskét, nagyon megsértődtem, s csak szurikáták újabb meglátogatásával lehetett kiengesztelni.
Nagyi szülinapi buliján, amit vasárnap tartottunk szűk család körben tettem 3 lépést! Egyedül, nem kapaszkodva. Természetesen nem volt véletlen a séta, hiszen a Kenyu kezében lévő süteményre indultam rá. Azóta mondanom sem kell, hogy nem ismételtem meg a produkciót, így Anya biztos benne, hogy hasonlóan a nővéremhez, én is várok újabb 1-2 hónapot az újabb próbálkozással. Elvégre mennyivel nagyobb attrakció lesz bundazsákban elindulni...

 Végül csak észrevettük a pónit...

 Ezek a mosómedvék mennyire baromira viccesek

 Lilla és a tehetetlenre etetett nyulak

 Cowboys

Erdélyi szalonna, uborka, magos kenyér, kalapban