október 15.

Lilla: végre megint van óvoda, de persze Jávor Tomi nem jár, mert most ő beteg, ami azt jelenti, hogy lassan három hete nem láttam szívem kicsi lovagját. Minden reggel az öltözőben szemmel pásztázom a kabátokat, csizmákat, sorolom kik vannak jelen, és szomorúan veszem tudomásul, hogy Tomi nincs. Remélem hamarosan meggyógyul, mert a Dáviddal való fogócska, meg a Ferike állandó zaklatása, fojtogatása (mármint hogy ő zaklat engem) nem olyan szórakoztató. A héten egészség hét van az oviban, Anya cinikusan tette fel a kérdést, hogy akkor ezen a héten ugyan hazakerül-e egy kis bárányhimlő, vagy kanyaró, esetleg némi kötőhártya gyulladás?

Ábel: Szombaton állatsimogatóban voltunk, és ezt én annyira élveztem, hogy minden egyes szurikátának, galambnak és törpepapagájnak meg ormányos medvének hangosan sikoltottam, kacagtam. Az oroszlánt persze már nem vettem észre, ahogy a lovat is alig. Persze, kifinomultabb az én megfigyelő rendszerem annál, hogy holmi nagyvadakat monitorozzak. Amikor Anya nem engedett el az állatsimogató parkjában a kavicson, miután megkóstoltam egy egészen picike kövecskét, nagyon megsértődtem, s csak szurikáták újabb meglátogatásával lehetett kiengesztelni.
Nagyi szülinapi buliján, amit vasárnap tartottunk szűk család körben tettem 3 lépést! Egyedül, nem kapaszkodva. Természetesen nem volt véletlen a séta, hiszen a Kenyu kezében lévő süteményre indultam rá. Azóta mondanom sem kell, hogy nem ismételtem meg a produkciót, így Anya biztos benne, hogy hasonlóan a nővéremhez, én is várok újabb 1-2 hónapot az újabb próbálkozással. Elvégre mennyivel nagyobb attrakció lesz bundazsákban elindulni...

 Végül csak észrevettük a pónit...

 Ezek a mosómedvék mennyire baromira viccesek

 Lilla és a tehetetlenre etetett nyulak

 Cowboys

Erdélyi szalonna, uborka, magos kenyér, kalapban