Lilla: Mindenki megnyugtatására közlöm, jelenleg családunk összes tagja egészséges. Persze ez lehet, hogy csak pár napos, esetleg órás állapot, elvégre két kicsi gyerekkel egy családban, télen, egészségügyben dolgozó rokonokkal, mozgékony, kissé sem otthon ülő élettel, ugye, bármikor változat ez. Ma például hármas napot tartottunk, ami azt jelenti, hogy visszatértünk egy fél napra az Ábel előtti békés egyeduralmamhoz, amikor csak ÉN voltam a minden. Anya és Apa a Fővárosi Nagycirkuszba vitt, ahol egy remek előadást tekintettünk meg. Apa kicsit félt, amikor észrevette, hogy az első sorban ülünk, és hát a félelme be is igazolódott....hiszen egy pár perc erejéig a cirkuszi sztárokkal együtt a közönség fényében sütkérezett: kihívta a bohóc. Szerepelni. Menyasszonyi ruhát adott rá, és egy másik bácsival (aki szintén nem önkéntes, mint inkább kötelező szolgálatos volt) együtt a porondon parádézott. Később egy állatos mutatványban is részt kellett vállaljon, egy kakast tettek a fejére, mondjuk azt legalább a helyén ülve viselte. Anya annyira nevetett, hogy nem is értettem, korábban miért nem hoztuk el Apát ide. Később vettünk a parkban hatalmas Miki egeres lufit, amit remekül lehet verni, végre kiélhetem rejtett agresszív attitűdöm. Zárásként pedig megettem életem második happy meal menüjét, ami ugyanolyan rossz volt, mint az első, de ugyanolyan szuper műanyag akármit kaptam hozzá, mint az elsőhöz. Jó dolog ez a főváros!
A "mélydepressziós" Ábel
Apa a menyasszony a FNC-ban
Miki, Lilla, Apa
:)))))))))
Lilla és Ábel
Ábel: Tegnap előtt három hónapos lettem, így az előírásoknak megfelelően átfordultam a hátamról az oldalamra. A súlyomat illetően nem tudok nyilatkozni, nincs már babamérlegünk, és csak januárban megyünk doktornénihez, aki majd megmér. Anya nem aggódig emiatt, mert egy fél szekrény ruhát máris kinőttem, illetve a tápszeres üvegemet is nagyobbra kellett már hetekkel ezelőtt cserélni. Hurkás a combom, a karom. Végigalszom az éjszakát, és hangosan hahotázok, gagyarászok, amitől Anya elolvad, és azzal fenyeget, hogy elad valami babareklámba, hogy hozzak egy kis pénzt is, mert nincs annyi pénz, drága krém a világon, ami a nevetőráncait képes lesz finomítani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése