2012. december 7., péntek

december 7.

Lilla: Több ízben is találkoztam a Mikulással. Annak ellenére, hogy már egy hete kaptam ajándékot tőle (a két pónit, amit megírtam neki levélben), megjelent ezen a héten is. Találkoztam vele az oviban, és tegnap este még nálunk is járt. Először akkor kezdtem gyanakodni, amikor Szonja kuzin megint eljött, hiszen hétfőn már voltak nálunk, és ilyen sűrűn nem szoktunk találkozni. Aztán egyszer csak feltűnt az öreg az előszoba ajtóban. Kicsit olyan hangja volt, mint Henriknek, a szomszédból, így eloszlott bennem minden kétség, hogy az ovis karbantartó a Mikulás, hiszen az oviban meg olyan hangja volt, mint a karbantartónak.A hang változtatás ilyen mértékben pedig ugyebár nem lehetséges, tehát valószínűleg én tévedtem. Az ovis csokoládét hozott, az itthoni pedig egy Mini mouse kézbábot, meg egy csomag állatos kártyát. A Mininek annyira örültem, hogy egész este őt szorongattam, és aludni is magammal vittem.
Ja, azt meg kell még említenem, hogy a Nagyiék Mikulása kétszer is járt, hiszen a Nagyi nyomdát talált az ablakban tegnap reggel. Ez megint remek ajándék volt az öreg részéről, gyorsan össze is nyomdáztam Jonathan-t, aki az akció után úgy nézett ki, mint egy sittes béka, tele fekete tetoválásokkal. Most folt tisztító folyadékban úszik, Anya szerint lehet, véglegesek a tetkók....

Lilla Mikulás ünnepsége ennyire izgatott....
Ki ez? Csak nem a karbantartó? De mi ez a maskara?
Hozzánk is eljött az Öreg.Puszival kellett bátorítani...
Hull a pelyhes fehér hó...
Mindenem mozog? I-I follow....

Ábel: az új tápszerem remekül működik, szinte semmi nem jön vissza belőle, s a pelenkás dolgaim is rendeződni látszanak.Egyre figyelmesebb vagyok, beszélgetek, vigyorgok, és bárhol elalszom, (pl. a nővérem Mikulás ünnepségén, az ortopéd orvos várójában, ahol a negyven öregasszony egymást felülmúlva üvölti, kinek milyen kinövése, dagadása van). A keddi két védő oltás, meg a Rota elleni itóka nem tett jót, belázasodtam, és kicsit szontyolodott voltam két napig, de mára minden rendben. Volt itt a Mikulás, de engem nem nagyon izgatott, majdnem olyan mint Papa, őt meg láthatom szerencsére majdnem mindennap. Mire ez a felhajtás?
Lassan egy hete átalszom az éjszakát. Anya büszke rám, és nagyon boldog, hogy az ő alvókáját örököltem....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése