Lilla: Nem rossz a kötelező szabadság, amire ugyebár Ábel miatt van szükség, de azért már nagyon hiányoznak nekem a kis pajtik. Pénteken Dorkabarátnőm végső elkeseredésében már felhívta Anyát, hogy akkor most mi van már, mikor megyek oviba. A telefonos kommunikáció nem volt zavartalan, ugyanis minden esetben egyszerre szóltunk bele a kagylóba, így pont nem hallottuk egymást, illetve amikor véletlenül nem, akkor pedig Ábel üvöltött, vagy kiborított egy doboz legót, tehát emiatt nem hallottam semmit Dorkából. Nagyon jólesett nekem, hogy érdeklődnek.... Sajna a mára tervezett Emmás programom elmaradt, Emma lázas, ha olvastok, gyógyuljatok meg hamar! Szóval az itthonlét kicsit uncsi, Anya nem győzi bevetni magát, meg persze a mi házi tündérünket, Andi bébiszittert. Olyanokat találnak ki, mint papírra rajzolt macskalabirintus, vagy éppen az állatkert, amit Anyával készítettünk a fel nem használt sparos matricákból, meg az egyetemről kimaradt flipchart plakátokból. Ez a tanszék is nagy papírpocsékoló., ami nekünk jó, mert állandóan van itthon mindenféle ragasztani, rajzolni való.
Ábel: Ma Anya megemlítette, hogy reggel kórházba megyünk, én pedig örömmel kérdeztem, hogy "én is mehetek?" Erre könnyes lett a nő szeme, és össze- vissza puszilt, ami persze nem furcsa, mert állandóan ezt csinálja velünk: ülünk a kanapén, olvasgatunk, erre ránk ront, és szétcsikiz, meg összepuszil. Szóval nem értem mi vár rám, lehetséges, hogy valami kellemetlen....de remélem hamar túl leszünk rajta és mindenki békésen éli tovább napjait és elfelejtjük az ultrahangokat meg az állandó szekatúrát.
Ki mondta, hogy a lábáztatás csak az öregasszonyok kiváltsága?
Vízíbícíklí
...
Tesók
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése