október 28.

Lilla: most veszem észre, hogy a blog kezd olyan lenni, mint az a kis kopott orvosi karton, amilyen például Anyának van a körzeti orvosnál, s amiben benne van a 4 éves korából való feljegyzés is, hogy milyen nyálka folyt az orrából, és milyen stílusban köhögött 1912- ben. Nos, nem ez a cél, de megint be kell számolnom egy, azaz két darab hányásról, ami miatt ma nem mentem oviba, de Anya szerint holnap már megyek. Biztos a szombaton, a határban elfogyasztott kökény, vagy csipke a hunyó, amit Robival, Gizussal együtt fogyasztottunk, merthogy szombat délután meglátogattak bennünket Csínóstól, Cinkástól. Nagy mulatság volt a három kutyával (harmadik Füge) a szőlőkben. Estére rendeltünk pizzát, és jól éreztük magunkat együtt.

emberek: Gizus, Robi

kutyák: Csínó (Füge Apukája), Füge, Cinka

 Robi nem bírja, ha a kutyahívó sípot teli tüdővel fújom

Gizus és Ábel

Ábel: A hétvégi kutyasétáltatáshoz én babakocsiból asszisztáltam, viszont a tegnapi temetői kirándulásban már igen aktívan részt vettem. Mivel tegnap szép idő volt, elmentünk Nagyiékkal Borsodivánkára, ahol Papa lakott gyerekként, és vittünk virágot, gyertyát az ottani rokonokra. Mivel én már TUDOK JÁRNI, ezért nem engedtem, hogy ölben vigyenek, esetleg babakocsiban  toljanak. Ha nem járhattam, olyan ordításba fogam, hogy Anya a halottak lelki üdvéért aggódott, így aztán lerakott, és görnyedt háttal hol a Nagyival, hol Kepuval együtt sétáltatott. Így rögtön két óra alatt végeztünk is a kitűzött céllal: négy szál virág, és négy mécses kihelyezésével. De micsoda móka az avarban járni!!!

okt. 23.

Ábel: megint én. Ezúttal az első komoly fejre esésemmel jelentkezem. Csak hogy ez is dokumentálva legyen, ne csak a remek pillanatok, amikor az első lépéseit teszi meg az embergyerek...

még mindig október 22.

Ábel: Járok. Tessék. Ezt akartátok? Most aztán nem lesz megállás!

október 22.

Lilla: semmi különös nem történt, járok oviba, bár egy kis antibiotikummal megtámogatva, mert annak ellenére, hogy Anya hitt a gyógyulásomban, még a hétvégén köhögtem, így maradt megint a príma Sumamed. Már most túl vagyunk a karácsonyi fotózáson, majd ha készen lesznek a fotók megosztom veletek is. Beszámolnék a testi fejlődésemről, mert Anya szerint túl gyorsan növök: 106 cm vagyok, és 19 kg, ami azért ijesztő, mert nemrég még 4 kg voltam, persze csak Anya szerint. Hiába mondom neki, hogy ez azért van, mert eszek, nem hiszi el....

Ábel: nekem még csak az orrom folyik, de biztosan nem úszom meg én sem a vírusokat, amiket Lilla rendre szállít nekünk az oviból...Azóta sem tettem újabb önálló lépéseket, ellenben festeni tanulok, illetve a festészet kulináris oldalát is tesztelem, mert meg is kóstolom a festékeket. Ezen kívül, ha azt gondolnátok, hogy egy egyéves nem tudja, mi az USB port, akkor jelzem, tévedtek. Bármilyen usb eszközt találok, azonnal megyek vele a multimédiás lejátszóhoz, és bedugom, hátha elindul valami zene, vagy mese. A fényképező átvivő kábelre nem reagál....ha a végén nincs semmi...Fene vinné el.

 Visztenvelt Dali kackiás bajszival

 Lilla az amőbán lovagol

 Lilivel olvasunk

 Ábel az amőbán

október 15.

Lilla: végre megint van óvoda, de persze Jávor Tomi nem jár, mert most ő beteg, ami azt jelenti, hogy lassan három hete nem láttam szívem kicsi lovagját. Minden reggel az öltözőben szemmel pásztázom a kabátokat, csizmákat, sorolom kik vannak jelen, és szomorúan veszem tudomásul, hogy Tomi nincs. Remélem hamarosan meggyógyul, mert a Dáviddal való fogócska, meg a Ferike állandó zaklatása, fojtogatása (mármint hogy ő zaklat engem) nem olyan szórakoztató. A héten egészség hét van az oviban, Anya cinikusan tette fel a kérdést, hogy akkor ezen a héten ugyan hazakerül-e egy kis bárányhimlő, vagy kanyaró, esetleg némi kötőhártya gyulladás?

Ábel: Szombaton állatsimogatóban voltunk, és ezt én annyira élveztem, hogy minden egyes szurikátának, galambnak és törpepapagájnak meg ormányos medvének hangosan sikoltottam, kacagtam. Az oroszlánt persze már nem vettem észre, ahogy a lovat is alig. Persze, kifinomultabb az én megfigyelő rendszerem annál, hogy holmi nagyvadakat monitorozzak. Amikor Anya nem engedett el az állatsimogató parkjában a kavicson, miután megkóstoltam egy egészen picike kövecskét, nagyon megsértődtem, s csak szurikáták újabb meglátogatásával lehetett kiengesztelni.
Nagyi szülinapi buliján, amit vasárnap tartottunk szűk család körben tettem 3 lépést! Egyedül, nem kapaszkodva. Természetesen nem volt véletlen a séta, hiszen a Kenyu kezében lévő süteményre indultam rá. Azóta mondanom sem kell, hogy nem ismételtem meg a produkciót, így Anya biztos benne, hogy hasonlóan a nővéremhez, én is várok újabb 1-2 hónapot az újabb próbálkozással. Elvégre mennyivel nagyobb attrakció lesz bundazsákban elindulni...

 Végül csak észrevettük a pónit...

 Ezek a mosómedvék mennyire baromira viccesek

 Lilla és a tehetetlenre etetett nyulak

 Cowboys

Erdélyi szalonna, uborka, magos kenyér, kalapban

október 10.

Lilla: az itthonlét hol unalmas, hol rendkívül szórakoztató. Unalmas, ha Anya ül a laptopja előtt és nem mesél nekem, funny, ha őszi falevelet gyűjtünk, amiből aztán óriási fát ragasztunk. Unalmas, ha Anya főz, és én nem kevergethetem a forró, sercegő olajat, mulatságos, ha Ábellel a trambulinon krétázunk. Kicsit nehezen fogadom el, hogy Anya nem hajlandó egész nap ölben tartani engem, és ha ordítva toporzékolok azért, mert nem találom a túrógombócot, nem hogy puszilgatna, vigasztalna, de egyenesen a szobámba küld, a sarokba. Semmi megértés nincs ebben a nőben.

Az irodai melós trikóban

Ábel: egyedül álldogálok napi hosszú perceket, de lépni önállóan még nem lépek. Viszont egyedül felmászok már a kanapéra, ahonnan csukafejest lehetne dobni, ha nem figyelnék állandóan, mit mesterkedem. Lilla sajnos az utóbbi napokban elkezdett verni engem, ami miatt azért nem izgulok annyira, mert 3-4 hónap, és minden tettét, még az összevont szemöldököt is megbánja...utánafutok és megtépem. A hasmenéses vírus után nem győzöm tele enni magam: ma uzsonnára 3 túrógombócot ettem meg, tegnap tízóraira elmammogtam egy teljes zsömlét...Anya kereste az autósülésben a maradékot, mert nem hitte el, hogy ennyit meg bírtam enni.Megtanultam krétával rajzolni, de csak miután megkóstoltam a krétadarabokat....nem jó ízű, maradok a tonhalkrémnél.

 Rajzolni tanulok

Chalkos szájú

 Mondom én, folyamatos a terror, fojtogat most is

Graffiti bajnokok

október 6.

Lilla: kérem tisztelettel azokat a kedves, és bizonyára remek értelmi képességekkel rendelkező szülőket, akik a göthös, orrán- száján taknyos gyerekeiket óvodába adják, mert napközben nyugodtan szeretnék nézni a Rosalindát, vagy mittoménmit, hogy ezután fontolják meg ezen döntésüket, mert Nagyinak vannak még a patikában mérgecskéi.....esetleg Papától szerzek vasforgácsot, és azzal szórom be a ruhájukat. Miután szerdán végre eljutottam a hányás után oviba, csütörtökön már folyt az orrom, és jelenleg úgy ugatok a köhögéstől, mint egy foxi, a takony pedig, ami az orromból jön, malterszerű, tehát korántsem baktérium mentes. Így Anya, Apa, és az egész család szív, akik viszont sajnos nem a Rosalinda előtt szocializálódtak...Elnézést a megszokottal ellentétes hangvétel miatt, de ezt is tudatnom kell veletek.

Ábel: hogy feldobjam itthon kicsit az unalmas hétköznapokat péntek éjszaka a kórházba vitettem magam. Mert volt ugyebár a hasmenés, amit valószínűleg a nővérem féle hányós vírus okozott. Mivel nem akart szűnni, adtak nekem hasfogót, amitől (vagy lehet, hogy mástól) viszont bennmaradt minden, és éjjel kólikás görccsel futottak velem a kórházba, mert olyan kemény volt a hasam, mint a fejem, és megfeszülve ordítottam fél órán át.Mivel Anyáék annak ellenére, hogy a második gyerek vagyok, nem voltak biztosak a dolgukban, inkább orvoshoz fordultak éjnek idején, aki megdicsérte őket, mert a görcsöt okozhatta volna akár bélcsavarodás, vagy elzáródás is, ami viszont sürgős beavatkozást igényelt volna. Szerencsére esetemben néhány hosszú, emberes pingvin (pingvin=szellentés), és egy telített pelenka megoldotta a problémát, de a helyzet ijesztő volt elsőre....most számolok vissza, és sorba állok a hörghurutra, amit Lilla már szépen szór el a lakásban...