Lilla:
Anya: "Kérek szépen ropit!"
Lilla (mindkét kezében egy köteg ropit szorongat): "Két kezem van, nem látod? Türelem."
Ilyen, és hasonló párbeszédek zajlanak köztem, és a családom tagjai között. Anya néha veszekszik velem, főleg ha nem mosom meg a fogam, vagy ha öltözködés helyett elkezdem Fügét puszilgatni. Állandóan sietünk valahová, vagy csinálnom kell valamit, amit ők akarnak, folyamatos szekatúra az életem. Nem örülnek például, ha az Ábel cumiját a falon dörzsölgetem, vagy ha a mosogatóba pakolom az előzőleg már elmosott edényeket, és négy köbméter víz felhasználásával újra mosom, miközben beáztatom hónaljig magam, illetve engedek kis vizet a szekrénybe, a fiókokba, és a földre is. Pedig a víz "nagyon fimom, egészséges!"
A Mikulással is szekálnak, azt mondják, már jár erre, nézi, ki a jó gyerek, és csak annak hoz ajándékot, aki szót fogat, értsd: az asztalnál ülve eszik, mosakszik, fogat mos, elpakolja a játékait, felöltözik, ha kérik, nem felesel, takarékoskodik a vízzel, kidobja a szemetet, stb. Hát ennyi mindent egy nyomorult kis doboz Duplóért???
Ábel:
Anya a ridegtartás mellett tette le a voksot. Ez azt jelenti, hogy ha elalszom a babakocsiban séta közben (márpedig ez eddig mindig így volt), akkor ha hazaérünk, kint hagy a teraszon. Órákat töltök így a friss levegőn, amit csak még szebbé tesz, hogy az utcában éppen csatornát ásnak, vagy bontanak, vagy valami, így targoncák, kamionok zúgnak egész nap a fülembe, emlékeztetve a méhben töltött hetekre, amikor Anya gyomra, vérének zubogása adott ilyesmi hangokat. Ma, négy hetes koromra 4600 gramm lettem, ami elképeszti a családot, hiszen Lilla nővérem egy hónap alatt 40 dekát bírt hízni ilyen idősen, én ezt egy hét alatt teljesítettem. A napirendem kialakulóban, biztos pont az evés. Az alvás változó, van, hogy délelőtt, van, hogy este, és Anya legnagyobb elkeseredésére, van, hogy éjjel nézelődök szívesen, ismerkedem a fényekkel, tárgyakkal, összességében mintegy 3-4 órát ébren töltve, az evés idején túl. A fotókon a fürdetés, amit már lassan értékelni is tudok, bár a végére általában kiborulok...és kizárólag a élelem nyugtat meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése