Lilla:
Az óvodai egészséghetet és betegséggel ünnepeltem. A hét elején köhögés és orrfolyás miatt Anya nem engedett el, így otthon töltöttem a napokat. A benti játék kevéssé elégít ki, kimenni viszont csak nehézkesen tudtunk, hiszen hármasban már nem olyan egyszerű, ezt mondja Anya. Kedden eljutottam a doktor nénihez, aki a kétéves státusz vizsgálatom elvégezte (így, két és fél évesen...), mindent rendben talált. Csütörtökön már mehettem oviba, de délben Anya hazahúzott, és otthon aludtam, aztán pedig Erikával, meg Bencével töltöttem a délutánt, remek hangulatban. Nagyon szeretek náluk lenni, van 5 macska, másik száz szobor, plüss állat, stb formában, Bencének pedig igazi kincses park a szobája! Pénteken már egész napra óvodaképes állapotba kerültem, így nem maradtam le a hét fő attrakciójáról: a motorversenyről. Reggel mindenki motorral, bringával jött, az Én szürke motoromat is leparkoltuk (Apa előző este telerajzolta egérrel- ez a jelem, hogy ne keveredjen el). Délután került sor a versenyre, az épület mögötti utcát le is zárták, hogy a száz ovis ne okozzon galibát.
Természetesen a Katica csoport megmérettetésében én győztem, első helyen futottam be a célba, amit Papa a temetőkertből kukucskált végig- utólag vallotta be. (Fotó erről később.) Kaptam egy jelvényt is, és Anyáék nevetve dicsértek egész este, Apa Valentino Rossinak, Dédi Talmácsinak hív azóta....
Ábel:
Lilla nővérem az arcomba köhögve fejezi ki a szeretetét, ezért sajnos Én is bekaptam ezt a kis flút. Apró orrlyukamba műanyag szívókat tesznek, és a porszívóval szívják ki orromból az oda nem való anyagot. Valóban könnyebb ezután a légzés, így az evés, alvás is, de hát azt nem gondoltam, hogy ennyi tortúrával jár az élet....Napközben jókat alszom, éjjel viszonylag hosszabban vagyok ébren evés után, de még így is "rendes gyereknek" titulál Anya, elvégre nem órákon át kell ringatnia. Sokat vagyok a szabad levegőn, néha Anya kint is hagy a babakocsiban aludni, nem rossz így pihenni. Az emésztéssel még én is hadilábon állok, sokat bukom, de lassan majd ez is könnyebb lesz. Egyre többet vagyok ébren, pihenőszékben nézelődöm, alvásnak álcázva maszíroztatom magam a szék rezgő üzemmódjában, vagy Apa, Anya karjában hordoztatom végig magam a házban, hogy minden gerendát alaposan szemügyre vehessek, mert ezek most különösen tetszenek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése