Az egész hét furcsa állapotban telt, a lázam elmúlt, de az orromat most is szívják. Ráadásul valami forró sós, kamillás lötty fölött kellene higgadtan üldögélnem, hogy az arcüregemben felgyülemlett váladékot lefolyósítsam. Na, még mit nem? Anya persze átvert, mert ma este is például úgy tűnt, hogy főzhetek végre én is valamit, mert engedte, hogy az öléből kinyúlva egy fortyogó levet kevergessek. izzadtam, folyt a szemem, orrom, mire rájöttem, hogy ez megint ugyanaz, csak ez a furmányos nőszemély játéknak álcázta!
Egyébként nem rossz a hangulatom, jól eljátszom a Duplómmal, segítek anyának teregetni, takarítani, Fügét próbálom orrfújásra tanítani, miegyéb. A beszéd jól megy, ma például anya sikoltozva rohant apához, miután kimondtam hogy "orra". Hagy örüljenek. A "szia", "cici" "hoppá", "tiktak" szavak is mennek, és egyéb szavak kezdő szótagjai is, amikor éppen kedvem szottyan.
A játékaimról kicsit: kedvencem továbbra is a babakocsi, amit Noémitől kaptam, hosszasan tologatom a lakásban, mint amiképpen ugyanezt teszem a bilivel is. Szeretem apa póker zsetonjait rakosgatni, percekre leköt Mici és Malacka a Duplóból, kártyákkal (névjegy és bank is), és filcekkel is kitűnően elvagyok.Mi van még? Holnap Csana, ott mintha nem volna orrszívóporszívó...Ja, és megtanultam felmászni különböző bútorokra. Kanapé, franciágy, dohányzó asztal. Ma anyáék a konyhában tettek- vettek, s mire hátranéztek rám, én állva integettem az asztal tetején! Ordítottak, és fenyegetőztek. Mire ez a szigor?
A fotók: Tokaj (Palkóéknál- Degenfeld Kastély)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése