június 27.

Még jó, hogy havonta legalább... már k-ig tudom az abécét, hamarosan én fogom írni a naplómat, mert ez a nő teljesen kiborít, nem képes leülni és rögzíteni a fontosabbnál fontosabb információkat, RÓLAM! Persze az asztalt még nem érem el, így valószínleg magamra kell majd rántanom a laptopot, ha írni szottyan kedvem...
Újabb flue kapott el, ezúttal már némi lázam is kerekedett, de semmi vészes szerencsére, azt leszámítva, hogy megint egyben tobzódott orrom, szájam nedve. A kúp, és a lázmérő most kíméli popómat, helyette szirupot kaptam, és a homlokomon mérték a testhőmérsékletem, amiről azt mondják fájdalmatlan, én mégis üvöltve tiltakoztam.
A CSANÁ- ba így ma nem is mehettem, pénteken voltam, amikor is az ebédet, sőt a délutáni sziesztát is ott töltöttem el, egyetlen könnycsepp nélkül. Klassz dolog a gyerektársaság, a sok játék, és persze kedves banda az óvónőké, gondozóké is.
Ma bevásárlás közben rám süvöltött egy srác, "Lilla!, szia Lilla! Lilla, szia! Anyáék nem akartak hinni a fülüknek, majd a szemüknek, hogy nekem köszönget valaki. Miért, mit hittek, én valamik kis csecsemő vagyok, akinek nincsenek ismerősei. A facebookon is nem értem, hogy nem vagyok még fent....
Fotóm most nincs, majd ha anya ráér fotózni....micsoda egy nő.

június 15.

Nos rájöttem, hogy egyedül is tudok járni. Szombaton elkísértem Nagyit a Barátok templomába, ahol mindig nagyon jól érzem magam, főként ha a vasárnapi szentmise kellős közepébe kurjanthatok bele. Ezúttal már a hátsón folyosón közelítettük meg az oltárt. Itt állt egy szék, amibe megkapaszkodtam, majd úgy döntöttem egyedül indulok tovább. Huszonpár lépést tettem. Nem egyet, vagy kettőt. Nem érek rá.

Szóval a napjaim mostanra kiteljesedtek, gyalog is visznek sétálni. Esténként van egy fél órám, a ház előtti kavicsok megfelelő helyre való rugdosásával nem tudom mikorra végzek....

Naponta strandolok a kerti medencémben, van homokozás, stb. Fügével, Szemivel egyre jobb a viszonyom, Füge azt sem bánja, ha leselejtezett bankkártyával kapargatom a szemét.

Este Imi bácsival találkozom, aki még nem is látott élőben, és anyáék is két éve találkoztak vele utoljára még NY-ban.

Szép az élet. Egyelőre.

A kép még a hétvégén készült, amikor elindultunk Anya diplomaosztójára, de mivel a kocsi füstölni kezdett, inkább visszafordultunk. Mindebből én semmit nem regisztráltam...

június 8.

Hol is maradtam el?
Végre eltűnt a 4 kilogramm papír az étkező asztalról, és a dolgozó sarokban is újra látom a nyomatót. Azt mondja, vége, a következő a péhádé lesz. Persze...
Kicsit sok volt a táborozás Nagyiéknál, jó már itthon. Nagyon jól éreztem ott is magam, mert hát volt tévé, lefekvés előtti hempergés, stb., s bár itthon nagyobb a szigor, azért mégiscsak jó itt.
Egyedül járni még nem tudok, de egy kézzel már igen. igaz, hogy ilyenkor úgy teszem azt a lábam, amelyik karom nem fogják, mint egy vietnámi katona, akit éppen térden lőttek. Fogam nincs újabb, bár Anya szerint napok kérdése az alsó kettesek megjelenése. A gondolataim külvilág felé történő kifejezése továbbra is rohamosan fejlődik, bár egyelőre Anya ért csak, és ő is ritkán. Megy a bomb (gomb), a labda, a bumm, a papa, apa, és néha nagyinak is köszönök egy nanával.
Játékaim, kedvenc időtöltésem: a medencében való üldögélés, homokozás, a mese könyvek a járókában, és a legújabb szerelmem a labda, amit lehet gurítani, illetve dobni. A mini videó prezentálja, amint "dobok".