2010. december 26., vasárnap

december 26.







Akkor kezdem: szerda este meglátogattuk végre Lilient, és bár fel voltam készülve, mégis megijedtem amikor sírni kezdett. Ennek tetejébe Anya és Apa kinevetett.
Csütörtökön egész nap vásároltunk, kocsiból ki, kocsiba be, biztonsági öv, hogy ne is folytassam. Teljesen kikészültem. A délután alvásból felébredve ugrottam egy fejest az ágyról, FEJRE ESTEM. Anya szíve megállt amikor fekve, üvöltve látott a szőnyegen. Semmim nem szenvedett maradandó kárt, persze eléggé megijedt mindenki. Aztán ez persze nem volt elég, mert este Kingáék új házát néztük meg, ahol az ütvefúróra nem készültem. Újabb sírás roham.
Pénteken egész nap Nagyiéknál voltunk, délelőtt aludtam egy kicsit, Anya nem ébresztett fel, ahogy szokott, merthát Papáék nem engedték neki, mondván karácsony van, és egyébként is akkor alszik a gyerek, amikor akar. Igen. Ez nem volt jó taktika, mert délután viszont egy szemhunyásnyit nem pihentem, így délután kettő és este hat között a legfurmányosabb cselek, játékok ellenére sem hagytam abba az üvöltést. 22 csapdája. A nagy hőbörgés közepette FELÁLLTAM, többször. Este kilenckor végre elaludtam. Másnap dédinél , majd Anya keresztszüleinél ebéd, aztán este Kepu négyzetéknél vacsora. Hát csoda, ha kimerül az ember? Ráadásul egy csomó ajándékot is kaptam, nem győztem forgatni a fejem, pakolni, rágni a kirakót, babát, bébi laptopot. Folytattam a felállás gyakorlását és leginkább járni akarnék, most, hogy egy napja állok, egy hete stabilan ülök....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése