2010. július 26., hétfő

július 26.


Megint eltelt négy nap, s velem rengeteg dolog történt. Szombaton Keresztapu szervezésében egy grillpartin vettünk részt, s bár én a pácolt, fűszeres húsokból nem ehettem, jól éreztem magam. Életemben először nem aludtam otthon, mivel Apa bulizni ment, és Anya nem akart otthon unatkozni, így Nagyiékhoz hurcolkodtunk estére cumistól, meséskönyvestől, Fügéstől, s végre kipróbáltam az utazóágyam, ami ugyanolyan kényelmesnek bizonyult, mint az otthoni. Az éjszakát Nagyiéknál is végigaludtam (már 5 napja teszem ezt!), bár Nagyi minden rezzenésemre felpattant, takargatott, simogatott.
Vasárnap délután vendégeim voltak, Apa nagybátyjáék, majd Anya barátnői jöttek hozzánk, illetve hozzám látogatóba. Megkaptam életem első balett cipellőjét is, aminek nagyon örültem, hiszen Angelina balerina (mese figura) így nem gúnyolhat ki, hogy :"Neked még egy rendes balettcipőd sincs!"
Hétfőn az Ikeában vásároltunk, vettünk a kiságyam alá dobozokat, amiben elfér majd a hozományom, mert a yorki Maminak, és a többi rokonnak, barátnak köszönhetően egyre több holmim van, és Anyáék állítják, már nem férnek a cuccaimtól. Pedig hol vagyunk még attól, hogy megvolna mindenem: tűsarkúk, rúzsok, hajcsavarók, miegyéb. Apa hasán, a kenguruban nagyon jól szemügyre vehettem mindent, élvezetes délután volt, de annyira elfáradtam, hogy este csak azt kiabáltam "hawai". Erre Anya kinevetett, s közölte, ő szívesen megnézné mondjuk Balit, vagy Tibetet is.
Reméljük holnap nyugalmasabb napom lesz, bár mintha fél füllel azt hallottam volna: védőoltás....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése