Lilla: a héten víz világnap alkalmából az oviban csupa remek dolgot készítettünk: tavat, óceánt, akváriumot. Anya nyomtatott itthon halakat, bálnákat, tengeri csikót, azokat vagdostuk ki és ragasztottuk, színeztük, nagy mulatság volt. Itthon továbbra is menő Szandokán, akit akár spanyolul is megnézek, nem zavar, hogy egy kukkot sem értek belőle. Az angol epizódokat egészen jól felfogom, főleg ha sok a kardozás és kevés a szöveg.... Mai aranyköpésem: Anya, ledőlt a fence a zooban.
Ábel: tegnap Anya csajozni vitt.Kettesben, nyugodt körülmények között látogattuk meg Ráhelt Kistarcsán. Játszottam az ő szőnyegén, telehánytam az ő takaróját, és még az egyik bébiételéből is ettem.Jól mulattunk, és végre Anya meg Ancsa is tudott három értelmes mondatot váltani egymással, amikor mi, Ráhellel az ebéd utáni sziesztánkat töltöttük. Ráhel már kúszik, Ancsa Lőttlábúkatonának hívja, mert a kúszást teljesen merev lábakkal hajtja végre, szerintük vicces, én viszont csak irigykedni tudtam, mert nekem még ez sem adatott meg!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése