2012. március 21., szerda

március 21.

Sokat tanulok a Csanában. Mondókákat, verseket, amiket persze még nem tökéletes kiejtéssel szavalok. És köpni is tudok. Hason fekve, lefelé az asztalról. Anya magából kikelve ordított, amikor meglátta az új trükköt, nem értem mi kifogása volt ellene. Kezdek az öltözködésben is önállósodni, az akarat nyilvánításban különösen. Van pár holmim, amit a legédesebb könyörgés, majd a szitkok és fenyegetések után sem veszek magamra. Nem áll jól, egyszerűen. Más újdonságról nem tudok beszámolni, élvezem már a tavaszt, sokat motorozok, homokban járunk bokáig a teraszon és sokszor a házban is, s ennek csak Anya nem örül.
A fotók: hétvégi kisvasutazás után a parkban, illetve egy délelőtt otthon. Fügével napozunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése