2011. október 4., kedd

október 4.



Nos, másfél év telt el antibiotikum nélkül. Egyesek szerint ez is igen szép eredmény, Anya azért kicsit csalódott. A köhögésem két hónap alatt annyira nem maradt abba, hogy tegnapra orrfolyás, és egyéb rossz közérzet is társult. Éjjel kettő után egyszerűen nem tudtam aludni a köhögés miatt, és az orrom sem szelelt, anyáék között hánykolódva virrasztottam. Elég rossz volt. Ma enni sem ettem úgy, mint az utóbbi pár hétben. Anya egész héten velem lesz, kíváncsi vagyok milyen programokat eszel ki, hogy lekössön, hiszen elég nehéz már velem álló napon át. Persze elég kreatív a nő, szoktunk névjegykártyákból várat építeni, olvasni, rajzolni. Nem szereti, ha a fürdőben pakolok, vagy ha az ő könyveit rakosgatom, elzavar a sajátjaimhoz, pedig neki mennyi van! Irígy.
Füge is kiváló játszótárs, elég magas a tűrésküszöbe, kedveli, ha letakarom az arcát, vagy ha a cipőmet próbálom rá az orrára. (lásd mini videó).
A beszédről: pülő= repülő, sztikki=stinky=büdös, csííííz=cheese=sajt, tettyék=tessék, totyi=totyi, azaz zokni


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése