Túl a húsz ezer megtekintésen a blog mindazoknak szól, akik szívesen olvassák....
2011. március 29., kedd
március 29.
Újra próbáljuk. 11 hónapos lettem. Ezt újabb flue- val ünnepeltem meg. Eszerint nem úsztam meg a legalább három betegséget rövidke életem első szakaszában. Lázam most sincs, bár Anyának eléggé megnehezítem a dolgát lázmérés tekintetében, mert éppen csak fel nem állok lázmérővel a popómban. Ömlik az orrom, kicsit nehezebben bírom magam, de ennyi. Csütörtökön újra találkozom Andival, aki heti néhány órában vigyázni fog rám, eddig igen barátságosnak tűnik. Fogaim tekintetében a szám: 4 és két fél. Azaz a négy metsző, és az alsó kettesek félúton. Beszédemet nem értik még a szerencsétlenek, pedig már mióta mondom, hogy kellene egy plazma a szobámba. Járni csak a bútorok mellett tudok, az önálló mozgást mászással oldom meg, ebben már raketta sebességgel haladok. Esténként, ha már fáradt vagyok, néha arcra esek, ez sírással zárul ilyenkor. A bili téma halad, napi háromra csökkent a pelenkák száma, mert a folyékony ügyeim egy részét Anyának, illetve a bilinek adom. Úgy örül neki, legyen már neki is egy kis móka. A reggeli masszívabb ügy minden reggel a bilibe megy, ez már megszokott. Kábé ennyi. Akik Bobival (a vörös kopó kutya, akinek Anya gazdit keresett) kapcsolatban érdeklődnének: érdeklődés hiányában dédi portáját őrzi, jól van, kikerekedett, szőre kifényesedett. Ha bennünket meglát, azonnal ugrálni kezd, igazán örül. Úgy fest, marad...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése