Anya kutyát ment. Illetve próbál menteni, egyelőre. Ezúton üzeni minden jobb érzésű olvasómnak, hogy amennyiben van ismerőse, aki esetleg felmerülhet, mint befogadó, jelentkezzen!!! Bobi 4 év körüli, kopó szerű, nagyon értelmes, az alapvető parancsokat ismerő eb. A szomszédban lakó figura dobta ki, egyszerűen nem eteti, és nem engedi haza. Lassan két hete az utcán alszik, és azt eszi, amit a faluban talál, azaz többnyire kenyérhéjat, esetleg csontokat kukázik ki. Anya etetni kezdte, és ma, hogy megint szakad a hó, a kertbe is behívta, mert nem tudta elviselni a fűben összegömbölyödve vacogó, havas hátú kutya látványát.
Szóval segítsetek!
Szombaton egész nap Kepuval voltam, mert ezek megint iskolába mentek. Az első húsz percben rajzoltam magamnak kék bajuszt, aminek nem örültek. Pedig igazán hercig kis bajuszka lett. Hát miért nem figyelnek? Tudhatnák, hogy a tíz másodpercnél hosszabban tartó csend turpisságot jelent. Más nem történt, igazán jól elboldogultunk egymással, máskor is szívesen bohóckodom Kepuval.
Egyébként jól vagyok, már unom ezt a hosszú telet, jó volna már sokat sétálni, a kertben babrálni. Anya ígért nekem homokozót, már alig várom.
Remélem a két fotón látszik, melyik vagyok én, és melyik Bobi.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése