február 11.

Tudom, tudom, elnézést. De most itt vagyok, és beszámolok.
Vannak fogaim. Még nem láthatóak, csak éppen. Azaz már érezhetőek, és ha valaki belenéz a számba közelről (amit nem engedek), az láthatja, hogy alul négy fogam kezdett el kibújni. Ez azért vicces, mert normális gyerekek általában egyesével növesztik a fogaikat. De én nem vagyok átlagos, ezért nálam ez (is) másképp zajlik. Tehát beválni látszik Nagyi jóslata, miszerint sokáig fogatlanul, majd egyszercsak nyolc- tíz foggal a számban ébredek, és kimosolygok, mint egy fogsorrögzítő reklámarc.
Megtanultam a bébikomppal haladni. Ennek Szemi és Füge annyira nem örül, mert általában őket üldözöm. Érdekes, hogy mennyivel szórakoztatóbb a világ így mobilan. A szobámban előszeretettel rámolok, illetve a konyhában is szeretnék rendet tenni, de ott anya általában rám szól, így tovább kell álljak.
Kicsit a kedvenc játékaimról: hosszasan el tudok babrálni a kulcstartókkal, zsinórokkal, egyéb apró, hosszúkás tárgyakkal. Egy telefon töltőnél érdekesebbet nemigen tudok elképzelni. Ugyanígy vonzanak anya bizsujai, főként ha rághatóak. A könyveket is szeretném, de nem engednek kibontakozni, csak felügyelettel olvashatok, a papír evészet, és a lap rongálás megalapozott gyanúja miatt. Jó móka még a kijelölő filc (különösen a recés kupakú), de mégiscsak az első a Mamitől kapott Old MCDonalds farm, ahol a figurákat kell helyre rakni, és ha ez megtörtént, énekelnek nekem. Imádnivaló!