január 31.

Nos, újfent kérem, vigyenek innen el.
Tudjátok, mit tettek velem? Bekenték a fenekem pillanatragasztóval. Hogy miért? Gondolom, hogy ne kelljen többet pelenkát adni rám, vagy hogy maradjak végre nyugton? Hát milyen emberek ezek?
Anya kéri, írjam meg az igazságot: valójában az történt, hogy a bilim szivárgott. Azaz a műanyag fröccsöntés hibájából kifolyólag kifolyt a pisi belőle. Ezért Apa pillanatragasztót csöppentett a repedésre. Majd pár perc múlva ráültettek, hogy pisilhessek. A popóm pedig a kelleténél jobban belesüppedt az edénybe.... Így aztán két ragsztó csík ékeskedik legkerekebb részemen. Szerencsére reggelre nem lettem kiütéses, vagy piros, így aztán Anya azzal bíztat, hogy majd lekopik. Jó, mi? És ha nem?

Emma meglátogatott szombaton, nagyon jól mulattunk, tőle nem kaptam síró rohamot. Miért is kaptam volna, csendes, okos lány. Sétáltunk, társalogtunk, és még meg is pusziltuk egymást. Az ilyen barátságok hol is köttetnek? Az égben. A csatolt fotón Emma, és Apukája, Csabi szerepel.
Más is történt. Tegnap este falteniszeztünk. Dusán is ott volt. Csak az első pár percben üvöltöttem, aztán megnyugodtam, szemléltem az eseményeket, figyeltem a tenisz és a fallabda fortélyokat. Később a mamival szkájpoltunk, már nagyon készülünk az útra. Vett már nekem babakocsit, amivel a reptéren várnak majd, és már gyűjti a többi, utánfutónyi cuccot, amire szükségem lehet majd kinn tartózkodásom alatt.

január 22.

Anya megszidott. Mert nem voltam túl vendégszerető.
Arról van szó, hogy tegnap este meglátogatott bennünket Lilien és Dusán is, a szüleim örültek, "végre lesz a Lillának játszótárs!" Erre én olyan üvöltéssel fogadtam őket, hogy azon kellett aggódni, vajon levegőt veszek-e, mert nem is sírásban, mint inkább fuldoklásban törtem ki. Persze ezzel nem azt akartam kifejezni, hogy nem örülök nekik, és máskor ne jöjjenek, csak meglepő volt a saját terültemen más kisembereket látni. Hozzá szoktam Szemihez, Fügéhez, és a felnőttek hada sem zavar, de a gyerekek....
Ezért Anya úgy döntött, hogy tréningezni kezd, és heti legalább egy alkalommal valamilyen gyerek társaságot keresünk. Terror....

január 21.

Jól vagyok, köszönöm. Folytatom az álldogálást, és Anya megint kinevet, mert mentálisan mindig pár héttel testem előtt járok. Ez azt jelenti, hogy most, hogy már képes vagyok állni, menni, lépni akarok, de ez nem csak amolyan "szeretnék", hanem "követelem". És persze nem sikerül, hanyatt esek, letottyanok, stb., nagyon bosszantó. Folyamatosan kommunikálok, esténként pedig kicsit napról- napra halasztom a lefekvés idejét, hiszen eddig nyolckor volt takarodó, tegnap viszont fél kilenc után voltam hajlandó fekve maradni ágyamban. Evés után kell még kis radiátor karmolászás, 30-40 térdrogyasztás Anya gyomrában állva, hogy Kenguru Jack cédulájának szisztematikus nyalogatását ne is említsem.
A bilizés kezdeti sikerei kicsit alábbhagytak, persze nem adjuk , így is megvan a napi 6-7 bilizésből a 3-4 "eredmény". Szóval kedves többi énkorú társam! El lehet kezdeni előbb is bilizni, mint a ma divatos másfél, két év....
A kisvideón bár csak Anya látszik, és ő is csak egy- egy pillanatra feltűnve, az én kacagásom megörökítése volt a cél.

január 16.

Furcsa események történnek velem. Anya vett ugyanis nekem egy nagy, zöld kalapot, műanyagból, amit ráadásul nem is a fejemen kell viselni. Azt mondják, üljek rajta higgadtan, és várjak, amíg az anyagcserém valamely formátumú eredménye belecsurran, illetőleg belepottyan. Szóval naponta öt- hat alkalommal üldögélek pár percet ezen a kalapon, amit ők bilinek neveznek. Közben olvasok, cibálom a játékaimat, Anyával társalgok, nem rossz móka. Aztán általában (eddig hatból ötször) van valami eredmény, amit olyan hisztérikus örömmel fogadnak, hogy nem is értem. Ha ettől boldogok....
Ma egyébként a bilin kívül még volt esemény, Anya keresztanyukája 60 éves lett, ezt ünnepeltük. Ettem halat krumplival, barátkoztam, egyik karból a másikba kéreckedtem, aztán annyira kifáradtam, hogy óriásit aludtam farmerban, mert arra sem volt már erőm, hogy a vetkőztetést bírjam.
A két fotó magáért beszél.

január 12.

Nos, ez a kis nátha mégsem volt oly egyszerű, mint ahogyan azt hittük... Még ma reggel is porszívózták az orrom, és gyanítom még este sem úszom meg. Lázam szerencsére nem volt, és az antibiotikumot (de nehéz leírni) sem kellett beszednem, így végül is még egy szebbik fajta vírus lehetett.
Anya ma megvette életem első igazi, nagylányos cipőjét, amiben rendesen tudok állni, mert kemény talpa van, és száras, bokafogó része. Azt mondják az első cipőcskék a legfontosabbak, mert alapvetően határozzák meg a gerinc fejlődését,és segítik a későbbi járást.
Most, hogy Kepu jobban ráér, sokat van velem, vicces vele lenni. Tegnap este is vele játszottam, titkárnős, bérszámfejtőset. Egy egész jegyzet tömböt darabokra szedtem, és megenni is szerettem volna pár lapot, de sajnos túl éberek voltak körülöttem, így a szájpadlásomra rejtett darabokat is kiszedték a számból. Ilyen egy világ ez, mondtam én, még papírt se ehet az ember, ha egyszer megkívánja...

január 6.

Sajnos elkapott, letarolt, próbált tönkretenni egy újabb vírus, azonban szerencsére megint én bizonyulok erősebbnek, hiszen még csak lázam sincs.
Tegnap reggel megtanultam, mit jelent: taknya, nyála összefolyik.... Nos, a flue miatt ömlik az orrom, a fogam (ami egyelőre még mindíg jobban érzi magát belül, lehet kivárja a nyarat, és csak a fecskékkel együtt látjuk) miatt pedig a nyálam folyik, mintha egy apró csapot valaki elfelejtett volna elzárni a számban. Háromszor öltöztem át emiatt, aztán Anya előkét rakott rám, így elég volt azt cserélgetni néhány óránként.
A homeopátiás szertől kicsit jobban lettem, de az éjszaka így sem volt békés. Háromszor altattak el, háromszor keltem fel, majd negyedjére Anya megkegyelmezett és a franciába vitt. Mintegy másfél óra forgolódás után elaludtam, de Anya szerint egész éjjel krákogtam és harákoltam. Ő meg nem bírt aludni, egyrészt emiatt, másrészt amiatt, hogy Etuskát általában az arcába nyomtam, így ő sem kapott levegőt. Aztán mire éppen elszenderedett volna, Szemi jelent meg, s közölte, borzasztó éhes. Megetette, újra elszenderedett, és Fügének jutott eszébe a pisilhetnék. Fél kettőkor újra elszenderedett. Mondtam már neki, hogy minek annyi alvás, tiszta pazarlás.
Ma reggel még jobban érzem magam, így folytatom az indiánokkal való társalgást. Ezt tegnap fejlesztettem ki. A számra tapasztom a kézfejem, de nem tenyérrel, hanem a kézfejemmel, és ütemesen mozgatom miközben artikulálatlanul üvöltök. Anya kicsit fél hogy Winetoo megjelenik...

Január 3.

Nos, az ünnepeknek annyi, vége, itt az újabb sivár, semmisincs időszak. A legközelebbi muri a névnapom lesz, addig említésre méltó alkalom nem várható.
Járni még mindig nem tudok, és ez láthatóan csak engem zavar, a szüleim nevetnek, hogy mennyire türelmetlen vagyok. De ha egyszer már állni tudok, miért nem lépek? Fene tudja, biztosan jól van ez így, csakhát nekem nehéz feldolgozni.
Tegnap ünnepeltük kepu szülinapját, ami valójában ma van, szkájpoltunk mamival. Mivel náluk is megkezdődtek az újévi leárazások, ezért megint belelendül, és vesz nekem szebbnél szebb holmikat, remélem azonban nem túl sokat, mert már eddig is egy vagyont költött rám.
Hát, mára ennyi....

A fotó: elszenderedem néha még délelőtt, főleg ha Etuskát a kezembe adják. Ő az én álommanóm és védelmezőm. Meg a legjobb barátom, mamipótlék.