2010. október 10., vasárnap

október 10.


Beköltöztem a saját szobámba.
Tegnap este, Anya még az egész napos iskola után nem érezte elég fáradtnak magát, és utasította Apát: "Lilla kiköltözik." Persze a deportálásomat már korábban megbeszélték(természetesen csak engem felejtettek el megkérdezni). Így kikerült a hálószobájukból a kiságyam, minden egyéb ingóságom, és elhelyezésre került az ÉN szobámban. Mindenki (főleg Nagyi) nagyon izgult, hogy miként viselem majd az új környezetet, ami számomra egyáltalán nem volt új, hiszen mindössze a felfüggesztett zenekart (forgó zenélő maci-nyúl társaság), a plafont és a talicskás egeret meg koronás macskát (fejvédő figurái) látom. Így tehát kiválóan aludtam, s reggel 7kor énekelve ébresztettem Anyát, aki a másik szobában lévő bébiőrzővel kiválóan hallhatta minden szusszanásom. A reggeli előtti pelenkacsere ébresztett rá, hogy valami megváltozott, hiszen nem találtam sem a könyveket, sem a nagy, zöld, fotoszintetizálókat. Helyette viszont láttam egy szimpatikus békát a falon és jóképű plüssállatokat.
Tetszik nekem a szobám. Én biztosan nem holdkóroskodom majd éjjelente a szülői háló felé, mint ahogyan azt Anya tette (még iskolás korában is!).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése