2016. május 7., szombat

május 7.

Lilla:nem hiszem el, hogy közel két hónapja nem írt. Sebaj, ennek az állapotnak lassan vége, beírattak a gyöngyössolymosi általános iskolába, jövő ilyenkor magam gépelem be a megosztani kívánt információkat. Mozgalmasan telik a tavasz, járunk oviba, van bringázás, játszóterezés, a kertben zöld cseresznye leverés bottal, trambulin, macskanyúzás, és kutyasétáltatás önállóan! Anya megengedi ugyanis, hogy egy- egy utcányit egyedül menjek el Fügével sétálni, így tanulom az önállóságot. Kicsit én is bizonytalan vagyok, de Anyától azért jobban viselem ezt, aki körmöt rágva, megfeszülve figyel, várja, hogy 5-10 perc után épen hazatérek. Nagylány lettem, na. Voltunk Bécsben Palkót meglátogatni, de ami sokkal fontosabb, hogy vidámparkban is. Na, hát ez a hely a nagyon nekünk való.

Ábel: én az állítólagos hisztikkel tesztelem a szülők tűréshatárát, minden reggelre jut egy, hl azért, mert nem vihetem be az oviba a játékospolc egy jelentős részér, hol pedig azért, mert nem a megfelelő fogkrémmel mostam fogat, esetleg nem én nyomtam ki a fogkrémet, vagy elfejeltettem megcsókolni a macskát búcsúzóul Szóval csupa fontos dolog, amit a felnőttek egyszerűen nem értenek meg. A vidámparkban én is remekül éreztem magam, bár a hullámvasút rossz döntés volt, eltorzult fejjel, levegőt sem véve ültem a vagonban, sokkot kaptam, így inkább maradtam a sínen, lassan körbezötyögő traktornál.







Ágimami féle szülinapi babakocsi


Ovis buli az Aranyhajas tortával, Szőke ikrekkel (akiktől még külön csokrot is kaptam)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése