Lilla: örökös alkudozással (vigyél haza délben, gyere értem uzsonna előtt...) viselem el az ovit, ahol a gyakorlaton lévő nagylányok sokat javítanak a hangulatomon. Az egyikőjüket már meg is hívtam magunkhoz, azt mondta, majd eljön. Amikor ezt Anyával is közöltem, nevetett, és azt kérdezte, hogy mik a pontos részletek. Feleltem: Dórinak hívják, és eljön. Hívd fel, majd megbeszélitek, mikor alkalmas. Anya: De hát nem tudom a számát. Mi a neve? Lilla: Hát DÓRI! Keresd meg a számítógépedben a számát és hívd fel! Ekkor már nagyon dühös voltam, mert tudtam, ezt a projektemet is elkanyarintja az értetlenségével.
Ábel: Az orrfolyás akkor az igazi, ha nem kifújni, vagy leporszívózni kell a taknyot, hanem ki lehet hányni. Tegnap estétől fogva ez van. Éjfélkor felültem a kiságyamban, körbenéztem, és a féligemésztett paradicsomkockákhoz csak annyit fűztem: buta. Anya kiszedett, kimosott, lecsutakolt, lefektetett maga mellé a kanapéra, majd újra lemosott, kiszedett, ágyat húzott, és ez még négy- öt alkalommal. Persze hajnalra már tényleg csak taknyot tudtam hányni, így ő is, én is aludtunk egy órát. Szerintem most ne menjen fotózásra, mert olyan az arca, mint egy múmiának. Persze a hányás abbamaradásával megérkezett a fosás, így én sem festek jól, Anya szerint egyetlen éjszaka alatt leadtam pár kilót az összesen 11- ből. Reméljük hamar vége, mert biztosan jön ám a harmadik felvonás Lillával....
:)
Itt még nem győzött le a betegség
A pályaoris táborban már délelőtt elaludtam...gyanús
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése