Lilla és Ábel

szeptember 19.

Nos, megint jó ideje nem jelentkeztem, mert nem férek a géphez, Anya állandóan előtte ül...
Beszoktam a solymosi óvodába, már a múlt héten csütörtökön ott is aludhattam. Azóta lelkesen járok a Katica csoportba, Lilla óvónénihez, Hajni óvónénihez és a Dadushoz (akinek Anya elfelejtette a nevét...) Sokan vagyunk a csoportban, mindenféle gyerekek: verekedős, sírós, nyálfolyós, nembeszélős, ölelgetős.Itt is tanulunk dalokat, mondókákat, és itt is van bőven szabály,amit illik betartani. A szobatisztasággal kapcsolatban kijelenthetjük, hogy "done", azaz megvagyunk vele, ritkán fordul elő baleset. Éjszakára azért még rám teszik a pelenkát, mert ki tudja ugyebár, de egyre több reggel ébredek szárazon, ami nagy ujjongást jelent szülői körökben.
Ábel még nem érkezett meg, várjuk, Anya akkora lett, mint egy hipo, és már semmivel sem képes álcázni jelentős súlygyarapodását.

A fotókkal kapcsolatban: kérjük (Szonja kuzin és én), ne riasszák az Unicefet, vagy a Gyivit, ez mindössze Füge ketrece, amiben Szoncsipókkal bohóckodunk, és nem, nem a szülők zártak be, hanem mi kértük, hagy próbáljuk ki, milyen is a szabaduló művészek élete. A kalapos kép pedig hát: N.Y. fashion in Mátrafüred.

szeptember 8.

Megint annyi dolog történik egyszerre, hogy nem jut ideje leülni, és frissíteni "életem jegyzetét". Kezdjük ott, hogy Füge beteg lett, vele szaladgált orvoshoz. Bélgyulladás, amit egy szökése alkalmával szerezhetett. Nem járt jól ezzel a viselkedéssel, mármint a szökéssel, mert Anya egy óriási ketrecet rendelt neki, azt mondja, ezután néha abban fog pihenni Füge. Na erre befizetek. Aztán én a csanából áttérek a solymosi óvodába, ami jelentős hercehurcával jár, hiszen a csanás múltamat, (avagy nem teljesen szocializálatlan történetem) mivel nem a solymosi bölcsében ment végbe, nem ismerik el (a magyar nevelési-oktatási rendszer bukfencei már itt megjelennek- nincs átvihető kredit???). Azaz úgy kezelnek, mint egy gyereket, aki most fog találkozni először idegen gyerekekkel, és akit Anya most fog először egyedül hagyni. No ezzel a rendszerrel nem értek egyet, és hiába kérem ordítva Anyát "itt maradok!"- mármint az óvodában, ha "beszokunk" éppen,  megfog, és hazavisz. Ő sem jár jól, hiszen már járni is alig tud, úgy felhízott, de ez van, ez a szabály. A jövő héten is megyek, szerdán elvileg már fél napot is maradhatok, péntekre pedig talán akár rendes ovis válik belőlem....
Mindeközben Ábel érkezését várjuk, nem tudom, mikor tör elő az Öcsi, Anya szeretné, ha még a jövő héten maradna, mert még mindig nem tudott valami munkát befejezni, és abban hisz,hogy majd eztán képes lesz rá. Azt mondja, van a kórházban wifi, és hát a laptop is elfér a hálóingek, meg a melltartóbetét mellett....Szerintem egyszerűen dinka. Szóval minden napra van valami.
A beszédem a 2-3 szavas mondatokból rohamosan fejlődik a 6-8 szavas, összetett mondatok szintjére, gyakorlatilag beszélgetni lehet velem, ami Anyáék szerint sokszor elég vicces, mert olyanokat is megfogalmazok, mint: "Apa, ha nem viselkedsz szót, kidoblak a viharba!" "Jaj, Füge nagyon szép lett a füled, megfésültem." "Kislánynak mondani kell kéremszépenbabát, ha nem adja odébb állunk."- erre Anya tanítgat a solymosi ovival kapcsolatban, mert az eddig inkább udvarias viselkedési formám ott, a 22 gyerek (köztük igen vadak is...)között nem valószínű, hogy alkalmas lesz.

Fotók csak régiek, keresek valami vicceset: N.Y. 2011. április. Mennyit nőttem.....